Grady Hendrix - Horrorstör


Már az év elején beharangozott friss megjelenések között kiszúrtam ezt könyvet, kis késéssel csak most sikerült lecsapnom rá a könyvtárból. 

Ami egyből feltűnt, hogy milyen érdekes a kiadás - katalógusszerű,  a fejezetcímek kék hátterű ábrák az egyes bútordarabokról és maga a szöveg is kék, és kisebb hasábba van szedve. Élmény volt olvasni már emiatt is. 

Amy a cleavelandi Orskban dolgozik. Az amerikai bútoráruházlánc egy az az egyben az Ikea koppintása, de persze nagyon népszerű.
"Az Orsk kínálatában Balsak bölcsőktől kezdve egészen a Gutevol hintaszékekig minden szerepelt, amire „életszakasztól függetlenül bárkinek” szüksége lehetett. Koporsókat kivéve. Egyelőre."
A fiatal lány nem elégedett az új helyével, ezért szeretne visszamenni egy másik városbeli áruházba, ám főnöke egy extra műszakot sóz a nyakába, azzal a feltétellel, hogy utána engedélyezi az áthelyezési kérelmét. 
Valami furcsa történik éjjelente az áruházban - megrongált bútorok, és mintha napközben is folyton eltévednének benne az emberek. Basil, Amy főnöke ezért egy eladóval, Ruth Anne-el együtt elhatározza, hogy éjszaki ügyeletet tart, és utánajárnak, hogy mi folyik itt.
Amy nehezen viseli az éjszakázást, mert Basil állandóan a cég szabályzatát böfögi vissza neki, és úgy általában folyton piszkálja. De az éjszaki járőrözés meghozza a gyümölcsét, furcsa alakokra bukkannak... 
pinterest
A könyv a racionális magyaráztoktól a teljesen elborult és szörnyű jelenetek felé halad, jól mutatják ezt a fejezetcímekként szolgáló bútordarabok és illusztrációik is, amik egyre érdekesebbek lesznek.

Nem 'csak' egy hátborzongató regényt kapunk, hanem egy kis társadalomkritikát, jellemfejlődést, amennyire utáltam eleinte Amyt végül egészen megkedveltem a könyv végére.
"Az életnek tökmindegy, mit szeretnél, az embertársaidról nem is beszélve. Csak az számít, mit teszel."
Nem vagyok oda a horrorsztorikért, de ez nagyon tetszett. Igaz, hogy voltak részek, amit a fogamat összeszorítva és gyorsan olvastam, csak hogy túllegyek rajta, de tetszett a koncepció és az epilógus is. (Ha lenne folytatás, mert megvan rá a lehetőség, tuti elolvasnám ;))

5/5

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: Horrorstör
Oldalszám: 240
Ár: 3330 Ft
Borító: 5/5

Készült egy remek előzetes a könyvhöz (magyar feliratos):


Fülszöveg:
"Valami furcsa történik az Ohio állambeli, clevelandi Orsk bútoráruházban. A munkatársak reggelente megrongált Kjërring könyvespolcokra, törött Glans vizespoharakra, és szétvert Liripip gardróbokra bukkannak. A bevétel mélyponton, a biztonsági kamerák felvételein nem látni semmit, az üzletvezetőkön pedig kezd elhatalmasodni a pánik. Három alkalmazott önszántából kilenc órás, napnyugtától hajnalig tartó műszakot vállal, hogy a rejtély végére járjon. Ám éjjeli őrjáratuk során a Bemutatótér különös jelenései és zajai közepette minden képzeletet felülmúló borzalmakkal kell szembenézniük. Grady Hendrix korábban olyan lapoknak írt, mint a Variety, a Slate, a New York Post, a Playboy, a Village Voice, a Strange Horizons, valamint szerepelt a The Mad Scientist’s Guide to World Domination című antológiában is. Hosszú éveken át telefonos ügyeletesként dolgozott egy parapszichológiai kutatóintézetnél. Jelenleg a manhattani Orsk munkatársa."

5 megjegyzés:

  1. Ezt hogy bírtad ilyen gyorsan befejezni? :D Szeretnék tőled olvasási leckéket venni ;)
    Nekem is várólistás, szegény a polcon csücsül könyvfeszt óta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Röviiiid :) De tényleg! :) Meg volt jó pár órám este, hogy nyugiban olvashassak :D
      Hajrá akkor ;)

      Törlés
    2. Na jó, lehet, hogy tényleg nem olyan hosszú :D De majd most jól rágyúrok én is az olvasásra decemberben ;))

      Törlés
  2. Kíváncsi voltam nagyon, hogy hogy fog tetszeni, és örülök, hogy bejött! :) Nekem ez a kissé szarkasztikus hangvétel nagyon tetszett, amivel kifigurázta a kereskedelemben dolgozókat és a hülye szabályokat, így a horrort se vettem olyan komolyan.
    Nagyon szép könyv, nekem még angolul van meg, és imádom, örülök, hogy a polcom lakója! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen az nekem is :) Meg jó volt a végén, hogy ugyanazt a szöveget lenyomták az új boltban Amynek...
      Én azért féltem rendesen :D
      Tényleg jól néz ki, több ilyen különleges kiadású könyvet!

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.