Marina&Szergej Gyacsenko - Alekszandra és a Teremtés növendékei

Már nem is emlékszem kinél, milyen listában, polcon láttam meg ezt a könyvet és miért szerettem volna elolvasni, de októberben a booklineon nagyon olcsó volt, így megvettem. Annyira vonzott, hogy viszonylag hamar sort is kerítettem rá, és most csak ülök itt fölötte, hogy úristenmivoltez? Bár olvasás közben is ez volt az érzésem, faltam a sorokat, küzdöttem, mint Szaska a tanulnivalókkal, hajtott a vágy, hogy kiderítsem, most akkor mi lesz ebből a lányból, mi ez az iskola? 

Alekszandra (Szaska, Szasenyka, meg még kb 5 becéző alakban előfordul a neve, na jó, nem, de volt hogy egy bekezdésen belül kétféleképp utaltak rá :D) 16 évesen a Krím félszigeten nyaral anyukájával, mielőtt szeptemberben belevetné magát a nagy tanulásba, a zárótesztekbe és a főiskolai előkészítőbe. Szaska rendes lány, visszahúzódó, nem vágyik bulizni a kortársaival, szeret úszni és olvasni. 
A kisváros utcáin egyik nap egy furcsa, sötét ruhás, szemüveges emberre figyel fel, aki mintha követné őt. Kezd a nyaralás lidércnyomássá válni számára, persze anyja nem gondolja hogy bármi veszély fenyegetné őket. Egyik nap végre megszólítja a sötét ruhás ember Szaskát, és egy furcsa feladatot bíz rá - minden hajnalban meztelenül kell úsznia a tengerben, ha nem teszi meg annak meglesznek a következményei...

A nyaralás végetér, hazatérnek anyukájával, ám a furcsa ember ide is követi, és egy újabb akaraterő-edző feladatot bíz rá. Szaska élete kezd kifordulni magából, pedig ez még csak a kezdet, ráadásul anyujája szerelmes lesz, a kis kétszemélyes család helyzete megváltozik. Szaskának a tanulás, a különórák, az edzés minden idejét-erejét felemésztik, amikor végre eljön a tavasz és az évvége, akkor újra megjelenik a fura ember és kijelenti, hogy nem a helyi egyetemre fog járni, hanem egy vidéki kisvárosba, Torpába, a Különleges Technológiák Főiskolájára... Persze nem mondja meg, hogy milyen különleges technológiákról lehet majd itt tanulni. 
– Az a világ, ahogyan maguk látják, nem létezik. Az, amilyennek képzelik, még nyomokban sem létezik. Némely dolgokat szemmel láthatónak tartanak, de azok egyszerűen nem léteznek.
Elena Gondik illusztrációja a könyvhöz
A könyv az iskolában és a kollégiumban töltött három évet tekinti át, sok küzdelemmel, furcsasággal, Szaska folyamatosan változik, fejlődik, nem csak a 'különleges technológiák' terén, hanem a hétköznapi életben. Lesz párkapcsolata, szerelmes is lesz, megbékél anyja döntéseivel és az új családjával. A könyv elején, amikor bekerül az iskolába ijedten nézi a felsőbbéveseket, fél tőle, hogy mivé formálja őket ez az iskola, idővel rájön dolgokra és próbál segíteni az a fiatalabbaknak. 

A legjobban a regény hétköznapi részei tetszettej, az ukrán mindennapok szerintem eléggé hasonlítanak a magyarhoz, így könnyen el tudtam képzelni a kisvárost, a koleszt, az iskolát. Időben eleinte nehezen tudtam belőni, hogy mikor játszódik, de valószíneg a 2000-es években (2007-ben jelent meg eredetileg a könyv). A regény több helyen olyan volt, mint valami furcsa álom, nehezen tudtam elképzelni egyes jeleneteit, és furcsa volt hogy nagyon sok részben szól a tanulásról, és egy olyan dolog tanulásáról, amit nem igazán lehet megfogni. Oldalakon keresztül olvassuk - érdekes mód nem untatott - hogy Szaska és a többiek hogyan tanulnak, küzdenek, lázadoznak az iskola ellen. 

A könyv amúgy egy trilógia (Metamorfózis) első kötete, de a másik kettő már új szereplőkről szól, amit sajnálok, mert még olvastam volna Szaskáról többet, hogy mi lesz vele a 3. év után? Mit fog csinálni az iskola után? 

4/5

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2009
Eredeti cím: Vita nostra
Oldalszám: 366
Ár: 2990 Ft
Borító: 5/5 (Na ez a borító érdekes, mert amúgy tök szép, nagyon tetszik, de semmmmmmmi köze a könyvhöz! Ez a borító egy tündéres-fantasys-tolkienszerű regényt sejtet, de nem. ez nem az a könyv :D).
Fülszöveg:
"Szaska, a tizenhét éves iskoláslány anyjával nyaral a Fekete-tengernél, amikor egyszer csak észreveszi, hogy egy titokzatos, fekete ruhás, fekete szemüveges férfi követi. Próbál előle menekülni, de hiába. A férfi megszólítja, és szörnyű felelősséggel ruházza fel: egy látszólag egyszerű feladattal, amit azonban ha elmulaszt, az tragikus következményekkel jár. A szeretteit féltve Szaska hamar megtanulja a leckét, és a következő év őszén, az ismeretlen ösztönzésére, beiratkozik a sosem hallott Torpa nevű városban a Speciális Technológiák Főiskolájára. Itt különleges tantárgyakkal tömik a fejét, és a legapróbb vétségekért is kemény büntetés jár. A katonás fegyelem és a jó tanulás jutalmaként azonban, a felsőbb évfolyamok tanulói azt pletykálják, csodálatos adományok kárpótolják majd a végzősöket. No persze csak ha megérik.A népszerű ukrán szerzőpáros, akiket 2005-ben Európa legjobbjainak kiáltottak ki, mesterien szövik át életünk hétköznapjait varázslattal, kézzelfoghatóbb, realisztikusabb, mégis álmokkal, mesével teli, komoly, felnőtt alternatívát nyújtva a Harry Potter-jelenségből kinőtt, ám a könyvek szeretetét megőrző olvasóknak."

5 megjegyzés:

  1. Én is úgy vagyok ezzel a könyvvel, hogy nem tudom, miért van/volt a várólistámon, de épp ezért annyira nem is priós nálam, hogy olvassam, de most, hogy írtál róla, nagyon megjött a kedvem hozzá! :)
    Megnéztem, a Librinél 690 forint, lehet, hogy meg is rendelem gyorsan. :D (Eddig úgyis csak 12 beszerzés néz ki novemberre, nehogy már ennyinél megálljak...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is annyiért vettem :D Na kíváncsi vagyok hogy fog tetszeni!
      Szééééép :D

      Törlés
  2. Sejtettem, hogy tetszeni fog :)
    A könyv egyetlen hátránya a borítója, ami miatt nem veszik komolyan (és persze ezért juthatunk hozzá olcsóbban :) )
    És egyszer majd, ha minden jól megy, akkor a film is elkészül a regényből.
    A folytatást pedig csak ajánlani tudom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez nagyon megtévesztő - gondolkodtam sokat, hogy milyen borító illene hozzá, talán valami madártávlatú kép egy városról valami hálózatos grafikával megbolondítva? :) Lesz film? A folytatástól tartok egy kicsit, hogy mennyi újat tud mutatni, és lesz-e olyan érdekes, magával ragadó mint ez.

      Törlés
    2. A filmnek 2014 januárjában kellett volna megjelennie, de sajnos a stúdió honlapján még csak infó sincs róla :( Én pedig kitartóan várom...
      A bejelentés: http://www.dyachenko-writers.com/2012/12/04/vita-nostra-soon-to-be-filmed/

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.