Fecsegős

szeptember 04, 2015
Hiába írom a tiltet mégse elég, hogy ott kifecsegjem magam, szóval:

Voltam ma a könyvtárban - megint, pedig A bolhapalotát se fejeztem be, remélem a hétvégén lesz időm belelendülni, mert tetszik ám - és kivettem nééégy, 44!4 könyvet.
Mintha nem lenne elég olvasatlan itthon, na de azért nagyjából tartottam magam a havi terveimhez, így két Agatha Christie jött velem. A kis Bizsut meg hát el kell olvasni, Nobel-díjas szerző, meg olyan kis rövid :D A könyv történetére nincs mentségem, bazinagy, de olyan szép és már a megjelenéskor nézegettem, de megvenni nem venném meg.


Eltelt az első szeptemberi hét és érezhetően kevesebb szabadidőm volt, a meló lefoglalt, és akkor a német és az egyetem még be se indult :D Jó lesz ám, összelogikázom a sok tennivalót meg programot.

Apropó programok: jön hozzánk Likó Marci! A színházban lesz egy beszélgetés az önéletrajzi könyvéről, amit tegnap ezért meg is rendeltem és mindenképp el szeretnék menni az estre is.

Ha már színház - tegnap megnéztük a Makrancos Katát, Alföldi rendezésében - hát talán ezt volt az eddigi legjobb színházélményem! (Jó olyan sokszor nem voltam, ez volt a 4. alkalom ha jól számoltam.) El kéne olvasnom az eredeti darabot, hogy lássam mennyit alakított, de a komédiából az elődás végén egy ijesztően szívbe markoló dráma lett az emberi jellemek átalakításáról.
Az előadás elég modern volt, két szereplő meztelenül jelent meg - az egyik humoros volt, a másikuk teljesen ellentétes hatást váltott ki bennem, szívfacsaró volt a megalázottsága. A színészek többször befutotottak a nézőtérre a középső sorba (mi eggyel mögüttük ültünk), így testközelből is láthattuk őket. Nekem nagyon tetszett az átértelmezés, a modernizálás (a sok káromkodás is, mögöttem többen megbotránkoztak ezen), a színpad kibővítése a nézőtérre - galériára. Remélem Alföldi Róbert rendez még nálunk :)

Tegnap regisztráltam a Könyvmegállóra, ahol könyveket lehet adni-venni, adok neki egy esélyt, hátha olyan emberek is rátalálnának az eladó könyveimre, akik nincsenek fenn molyon. Ti ismertiek, használtjátok ezt az oldalt?

Beauty: holnap megyek vásárolni a DM-be, 300 ft-onként 5 pont jár ;) Mamámnak most lesz szülinapja, neki is keresek valami szépet ezért :D Na meg chai teát, ez kattant be a héten, hogy ki kéne próbálnom!
tumblr
A jövő hetet meg várom: egyrészt megjön az Yves Rocher rendelésem, egy csöpp kis csúszással (ha nincs valami raktáron, könyörgöm miért nem írnak egy emailt? Egy hét várakozás után hívtam fel az ügyfélszolgálatot, hogy mi a helyzet, mert a honlapon se látni semmit a rendeléseimből..., na nem baj kedvesek voltak, szeressük őket, de na.) Bookdepóról is talán ideér a színezőcském, kiderül elindul-e a némettanfolyam következő része, és - igen beteg vagyok - várom az egyetemet is :P :D Vasárnap meg Bükön lesz sok koncert, ki kell használni még a jó időt :)

+ Évkezdő kisokos Farkas Lívitől

+ cuki videó, amin a könyvmoly baba elsírja magát ha végetér a mese, láttátok már? Egyrészt annyira édes, másrészt meg jaaajjjj szegényem :)

6 megjegyzés:

  1. Nem értem, miért megy olyan ember Alföldi-rendezte darabra, akit megbotránkoztat a káromkodás :D szegényem, mire számított? Mármint nem konkrétan a káromkodásra gondolok, de szóval azért ő nem a hagyományos kivitelezéseiről híres. :)
    Modianótól elolvastam egy könyvet, mert amikor megtudtam, hogy Nobel-díjas, mondom, megnézem, miket írt (nyilván nem sűrűn hallottam még a nevét), aztán kiderült,hogy van itthon egy patkányrágta könyvem tőle, de már a címére sem emlékszem.:D Maradandó élmény volt :)

    Vettél végül chai teát?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem olvasta a kritikákat biztost, pedig tavasszal már lement az első évad ott minden pikáns dolgot megemlítettek, szóval felkészülhettek volna már ezért is :D
      :D

      Törlés
    2. ja és dm-ben nem találtam chai teát, de lehet hogy volt, csak rossz helyen keresgéltem :( hol vegyek, mit ajánlasz? :)

      Törlés
    3. Das Gesunde Plus teák között szokott lenni. Müllerben nézz még szét esetleg, ott nagyon sokféle van, chaiból is!

      Törlés
  2. Ezt a Könyvmegállót elmentettem magamnak, köszi, meg fogom nézni alaposabban. :)
    Jó ez a fecsegős poszt, jöhet máskor is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is feltöltögetem majd a könyveimet, egyelőre csak egyet tettem fel. :)
      Köszi, okés :D

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.