Marc Pastor - Barcelona árnyai

A friss megjelenések között böngészve láttam meg ezt a könyvet, Zafón könyvei miatt szerettem volna 'visszatérni' Barcelonába, ezért le is csaptam erre, ami a város másik arcával ismertetett meg.
Marc Pastor bűnügyi szakértő és ez az első regénye. amiben egy valóban élt asszony történetét dolgozta fel.

A század eleji Barcelonában járunk, egészen pontosan 1911-ben és a narrátorunk maga a halál. Ez a fogás ismerős volt A könyvtolvajból, de megállta itt is a helyét, érdekes volt egy ilyen furcsa nézőpontból megismerni a történetet. A halál néha belebújt emberek testébe, irányította a szereplőket, beszéltetett másokat, hogy mi olvasók, a közönsége megismerjük a történet minden részletét.

Raval negyed, Barcelona 1920
forrás
A főszereplő Moises Corvo felügyelő, aki nem épp egy mintarendőr, vagy férj - kurvázik (már bocsánat), ott szerez hasznot a lefülelt bűnözőkből ahol tud, az illemre fittyet hányva viccelődik a feljebbvalóival is. 
De nem mondhatom rossz embernek, felfigyel arra, hogy egyre több gyerek tűnik el a város szegény kerületeiből, és nem hagyja nyugodni a dolog. Társával elkezd nyomozni, de az emberek csak valami szörnyről, vámpírról mesélnek és nem nyújtanak nagy segítséget, egy idő után pedig a városi vezetők nyomására el kell felejteniük a nyomozást.

Érdekes megoldás, hogy nem a hagyományos krimi formát követi a szerző - mivel már az elején tudjuk ki a hunyó, az az érdekes, hogy kerül Moises egyre közelebb hozzá. Illetve párhuzamosan, hogy fed fel egyre több szörnyűséget, és mocskot a 'vámpírról'. Az meg még ijesztőbb, hogy ennek nagy része igaz lehetett, de lehet hogy csak egy jól szervezett összeesküvés volt, hogy valami nagyobbról eltereljék az emberek figyelmét? Valószínűleg nem fog már kiderülni.

Na de vissza a történethez! Marc Pastor a Barcelona vámpírjának nevezett Enriqueta Martínak állított emléket ebben a könyvben, így nem is igazán Corvo nyomozón volt a hangsúly (aminek én jobban örültem volna), hanem a bizarr, és elmebeteg nő bemutatásán. Enriqueta a 'tények' szerint prostituált volt, gyerekeket rabolt és adott el pedofil hajlamúaknak és valószínűleg ölt is meg, testrészeiket kotyvalékokba keverte. 
tumblr

Elég durva könyv, érzékeny gyomrúaknak nem ajánlom - van benne egy-két hajmeresztő jelenet. De ahogy tudjátok a naiv lelkem nem bírja az ilyesmit, mégsem dobtam undorodva a sarokba a könyvet, egyrészt mert megfogott a század elejei Barcelona és a nyomozás, néhány szereplő élettörténete, a halál mint narrátor.

Összességében a durva téma ellenére tetszett, és szeretném olvasni majd a második részt it. Illetve újra kéne olvasom A szél árnyékát, vagy valami más Barcelonáról szóló könyvet.

Ez a könyv a Goodreads szerint Moises Corvo sorozat első része, a második rész Bioko címmel jelent meg (egyelőre csak spanyolul), ahogy nézem a korábbi eseményeket dolgoz fel. Pedig bíztam benne, hogy a befejezés mégse úgy lesz, ahogy, de ezért is le a kalapom, hogy meg merte tenni az író ezt a lépést: spolier[ megismerteti velünk a nyomozóját és az első könyv végén ki is nyírja, szép mondhatom :Dspoiler vége.

4/5

Az író honlapja
A kiadó honlapján
Interjú az íróval (videó)

Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: La mala dona
Oldalszám: 318
Ár: 3490 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Barcelona utcáit egy rém tartja rettegésben. Gyerekek tűnnek el nyomtalanul a koszos és sötét sikátorokban. Talán maga az ördög bújik meg az árnyak között, ő csábítja magához az ártatlanokat.A rendőrség tehetetlen és közömbös, Moises Corvo felügyelő azonban eltökéli, hogy véget vet a gaztetteknek, és megbünteti elkövetőjüket. Nyomozása nemcsak versenyfutás az idővel, de valóságos ördögűzés is: végig kell járnia a katalán főváros nyomornegyedeit, luxusbordélyait, a fényűző kaszinók és gyomorforgató kanálisok világát. Amikor a valóság napvilágra kerül…, az mindennél elborzasztóbb."

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.