Émile Ajar - Előttem az élet

Még mindig szenvedek attól, hogy alig van kedvem olvasni (nem csúszik a bájos olasz regény, az Én és te, hétfőn még belekezdtem egy angol 'cukikönyvbe' is). 
Ez a könyv is egy véletlen választás eredménye - molyon az olvasott könyvet között figyeltem fel rá, és mivel megtaláltam hangoskönyvben gondoltam jobban fogok vele haladni.

Most utánaolvastam, az Émile Ajar név Romain Garyt takarja (szintén álnév), aki megkapta a Goncourt-díjat ("az év "legjobb és legképzelettelibb prózai művének" ajánlanak." ) érte. Most néztem Nikkincs és Amadea blogbejegyzéseit a szerző másik művéről, A virradat ígéretéről - ezt nekem is el kell olvasnom!
"Nem éltem még eleget, hogy elég élettapasztalatom legyen, és most, amikor elmondom maguknak, most is tudom, hogy pofázhat az ember, mindig van mit tanulnia."
Az Előttem az élet egy érdekes és szép történet a '60-as évek Párizsából. A mesélő, Momo (Mohamed), "kurvagyerek", vagyis anyja prostituált volt, apja beadta Rosa asszony sajátos óvodájába. Rosa asszony a könyv másik főszereplője, akinek az életét Momo szemén keresztül látjuk. Megtudjuk, hogy lengyel zsidó, aki megjárta a koncentrációs tábort is, majd Párizsba került, ahol prostituáltként dolgozott. Amikor kiöregedett a szakmából elkezdett vigyázni - persze bizonyos fizetség fejében - a környék "kurvagyerekeire". A sok gyerek közül, akik megfordultak nála Momo volt a legtovább vele, és őt szerette a legjobban.

Csak úgy repültek a percek, és az órák Momoval (Rudolf Péter előadásában) - nagyon tetszett a könyv: a naiv elbeszélésmód, a nyelvi megoldások (amik helytelenségük miatt többször megnevettettek), a komoly témák (bevándorlók, a kitaszítottak helyzete, a szülők szerepe, a szépség relativitása, és az a nagy nyitottság és bölcsesség, ami jellemző volt a szereplőkre).
Ez nem az a könyv, amit ki tudnék vesézni (meg fáradt is vagyok :)), csak annyit mondok:  Olvassátok el! 
"Az öregek pont annyit érnek, mint bárki más, még ha összemennek is. Ugyanúgy éreznek, mint maguk, vagy én, és néha jobban szenvednek tőle, mint mi, mert már nem tudnak megállni a saját lábukon. De megtámadja őket a természet, ami szemét egy alak lehet, és takarékon sütögeti őket."
"Nem fogok virágot vinni a sírjára, de szenegáli férfiban még sosem láttam Lola asszonyhoz fogható családanyát, tényleg kár, hogy a természet meggátolta."
A könyv a MEK-ben

Fülszöveg:
"Az 1975-ös Goncourt-díj tulajdonosát annyi titokzatosság és izgalom vonta szenzációdicsfénybe, amennyi talán még a francia irodalmi közvéleménytnek is sok volt: Ajart senki se ismerte, jószerivel a tulajdon kiadója se, de még a Goncourt-díj bizottság se, mert a díjat át se vette. Műve második regénye volt, és a manapság megszokottan, sőt kötelezően rendhagyó francia regények rendjét is megtörően rendhagyó. Legalábbis első pillantásra. Mert valójában az Előttem az élet annak a népes regénycsaládnak a leszármazottja, amelynek tagjai lóval, törpével, vademberrel vagy marslakóval mondatnak el meghökkentő, bár mindennapos történeteket, friss szem és romlatlan erkölcsi érzék diktálta véleményeket a mindenkori jelenkorról. Ajar könyvében egy gyermek szól üde gyermeki éleslátással, koravén bölcsességgel és megdöbbentően ártatlan obszcenitással az őt körülvevő különös világról, súlyos erkölcsi kérdésekről, szeretetről, barátságról, szerelemről, de még társadalomról és politikáról is."

4 megjegyzés:

  1. Jaj imádtam, imádom én is! Örülök, hogy tetszett, és hogy kicsit kihúzott az olvasási válságból. Szintén a hangosat fogyasztottam, fantasztikus jó Rudolf Péterrel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, olvastam is a bejegyzésed mielőtt nekiálltam (csak elfeledtem belinkelni), gondoltam ez nekem is tetszeni fog. Most majd jöhet A virradat ígérete, meg újra nekiálltam az Én és te-nek, jóóó az is :) (Helyrejövök :D)

      Törlés
  2. Hú, Ammanitit olvasol? Én őt nagyon szeretem, elég megrázó könyvei vannak.
    És hát Romain Gary szerintem csodálatos író. Alig várom, hogy most a Salamon király szorong c. könyvét is beszerezhessem! A virradat ígéretét meg már most lefogadom, hogy nagyon fogod szeretni. Remélem, mihamarabb be tudod majd szerezni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaa, nem Én és ők-et olvasom :D (megkeveredtem már - olasz olasz :) de olvastam tőle az Én nem féleket, annyira nem tetszett, de még szeretnék olvasni tőle.
      Ohh akkor mindenképp be kell szereznem, azon hezitálok megrendeljem most, vagy várjak egy akcióra :D

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.