2014. május 14., szerda

On Sai - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

Épp egy hónapja olvastam (már mondhatom, hogy az új kedvenc magyar sorozatom) első részét, és már nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. Sokat nem is kellett várnom: két héttel később a könyvfesztiválon találkozhattam a szerzővel is, és egy dedikált példány birtokosa lettem. Persze rákérdeztem mikor jön a 3. rész, de arra sajnos még várnunk kell :( (Na de addig még van egy Scar-om, amit ügyesen megrendeltem nemrég :D). 

Az első rész felvezetésnek remek volt, felvázolta a világot, a szereplőket, a viszonyrendszereket. A második, amit kétszer olyan hosszú kiteljesednek azok a problémák, amik megjelentek; jobban megismerjük a világot, a házak működését és a politikát. 

Calderonnal ott találkozunk, ahol 'hagytuk' a nőkkel és gyerekekkel teli, lepukkant kutatóhajón, a Békanyálon. Nincs könnyű dolga a férfinak, a Wellstonon történtek bejárják a galaktikát, ám az ő szerepét titkolni kell, hisz nemesként nem lehetne kapitány. A Békanyálon finoman szólva nincs katonás rend, a hajó széthullóban és Calderont se tisztelik a beosztottjai. Közben Taina hiánya is kínozza, és egy nagyobb politikai esemény is készülőben van. 
weheartit
Két másik nézőpontból is követhetjük az eseményeket: Oregon admirális szemszögén a nemesek, és a hadgyakorlatok világába látunk bele. Taina pedig otthon a Zen bolygón igyekszik megállni a helyét - nagyapja ki akarja házasítani, és a lány múltjából előkerülnek olyan dolgok, amik világméretű csatározásokhoz vezethetnek ha rosszul dönt. Kiderül, hogy a lány egy jelentős család leszármazottja, nagy hatalommal bír. 
weheartit
Csak kapkodtam a fejem a sok információ és összefüggés miatt. Nagyon tetszett a pörgős cselekmény, az ahogyan egyre többet megtudtam a Házakról, de nem szájbarágósan hanem egy-egy jelenethez, szereplőhöz kapcsolódva. A másik 'különlegessége' a történetnek a finomságok - az utalások, a játszmák, ezek mind nagyon okosan vannak felépítve (ilyenkor mindig megálltam egy kicsit és örültem, hogy van végre egy olyan Könyvmolyképzős könyv, ami újra ennyire elvarázsol). A humor is nagyon fontos nekem, és itt több jelenetnél is elnevettem magam, volt amelyiket fel is olvastam a páromnak annyira tetszett.
"– Joka Gojma másodnavigátor vallási okok miatt sürgős szabadságot kért, és őt szeretné helyettesnek addig. – Mi olyan sürgős pár imában?– Meghalt a másod-unokatestvérének a csecsemője, és ez egy cigány család. Ha nem jelenik meg a temetésen, akkor elviszi a devla. Nagyon ideges volt emiatt.– Mi az ördög az a devla?– Nem tudom, uram, de a szavaiból úgy vettem ki, valami terrorista csoport.Oregon szemöldöke a homlokáig felszaladt. Beller, úgy tűnik a szokott intelligenciájával engedélyezett valami egyértelmű lógást."
"Homályosan emlékezett rá, mintha egy vécétől elnézést kért volna, mert leokádta, de biztosította róla, hogy nagyon szép a szeme, és mennyire jól áll rajta az a fitos kis ülőke."
Calderon (Krajcz Vivien borítója, és az ő terve alapján készült
ennek a résznem a borítója is! Itt megnézhetitek a többi esélyest!
Taina és Calderon kapcsolata tovább bonyolódik, mindketten hidegséget látnak a másik viselkedésében, így nem tudják hányadán állnak. Segítőjük Calderon különleges kardja (ami külön szereplőnek is felfogható, több esemény középpontjában is áll), ami az első rész végén kapcsolatba került Tainával és a hagyományoknak megfelelően a 'Hordozójának' akarja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy igyekszik a közelében lenni, igazi egyesülést szeretne - ezért is bizonytalan a két főszereplő, hogy tényleg vonzódnak egymáshoz, vagy a kard miatt éreznek vágyat egymás iránt...
Érdekes ez a kard mitológia is, csak a nemeseknek lehet, minden kardnak lelke van és egyéni hangja, a birtokosaik felismerik egymást, és rangsort állítanak fel egymás között. Calderon különleges helyzetben van, a többséggel ellentétben teljes mértékben uralja a kardot, amit viccesen egy kölyökkutyaként képzel el. 
"Az igazi szerelem nem csillogás, hanem az egyenrangúak kapcsolata. Néma, közös benső tánc, páros csend."
Olvasás közben féltem, hogy nem értek meg mindent mert annyi mindenre került figyelni és pörgött a cselekmény, de a végére a helyére került minden információdarabka. Annyi utalás, kapcsolódási pont van a történetben - ahogy Calderon is elmeditál néha és feltűnnek előtte az összefüggések, néha én is így éreztem magam :D
A könyv végén egy jelenet nem tetszett (Spoiler: a kardszertartás, nem is tudom kicsit erőltetett volt ez a tangós túlfűtöttség, meg C. lemészárolt száz nemest és utána mindenki már az esküvőre készül?), de ettől függetlenül magával ragadott ez a történet (is), szépen fel lett építve, új a folytatás lehetősége is adott. Khmm még mindig nem kapták meg a főszereplőink azt az éjszakát (v. nappalt :D), ami jár nekik!

5/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Sorozat: Calderon 2.
Oldalszám: 508
Ár: 299 Ft
Borító: 5/5

Linkek:
Részlet a könyvből
On Sai blogja extra infókkal, részletekkel a könyvekből
Rendeld meg a kiadó oldaláról

Fülszöveg:
"Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol.Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj.Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják…Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma. Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát? Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár? Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont. A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól? De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard? A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

na ehhez szólj hozzá ;)

Összes címke

1001 könyv listás (19) 12daybloggerchallenge (12) 17. század (1) 18 karika (7) 18. század (7) 19. század (28) 2 pontos (7) 20. század (143) 21. század (98) 2pontos (1) 3pontos (62) 4pontos (290) 5pontos (330) 9/11 (2) a love story trilógia (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (11) agatha raisin (23) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (3) amerikai (189) amerikai dél (32) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (1) angol (172) angolul (20) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (4) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (19) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (1) booktag (8) boris vian (5) borító (3) boszorkány (12) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (14) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) chicklit (34) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (1) coco chanel (1) cormoran strike (3) cozy mystery (23) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (2) dan brown (6) darren shan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (7) disztópia (17) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (1) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (2) egy sötétebb mágia (1) egyetem (2) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (1) életmód (12) életrajz (14) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (1) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (2) európa kiadó (1) évösszegzés (3) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (46) fekete istván (1) feminizmus (10) festészet (2) film (98) finn (9) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (74) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (2) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (2) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) gondolatok (6) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (5) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) harper lee (1) harry potter (14) havi tervek (25) havi zárás (62) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (2) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (28) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (2) ifjúsági (23) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (7) indiai (1) interjú (1) interjúk (1) internet (3) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (1) iskola (3) ismeretterjesztő (18) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (15) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (7) jay asher (2) jeanette winterson (2) jim kay (4) joanne harris (17) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (1) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (2) karácsony (23) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (3) kedvenc (25) képregény (5) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kísértet (1) kisregény (8) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbia (1) konmari (3) kortárs (65) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (9) könyvekről röviden (5) könyvesfilmes (3) könyvfesztivál (6) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (1) körbeposzt (41) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (1) kreatív (12) krimi (83) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (6) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (22) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (5) logan mcrea (1) london (11) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (19) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (11) magyar (157) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (12) mercy fall farkasai (3) mese (12) mese felnőtteknek (8) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (4) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (3) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (11) new adult (5) new england (4) new york (20) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (3) norvég (4) novellák (38) női sors (10) női sorsok (14) nyár (8) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (18) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (1) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (11) önsegítő (7) ősz (2) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (2) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (20) pszicho-thriller (3) pszichoanalízis (1) pszichológia (7) rabszolgaság (2) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (1) regényes életrajz (3) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (3) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (40) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (4) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (24) scolar (4) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (1) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (1) skót (26) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (17) spanyol (7) steampunk (7) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) susanna clark (1) svájci (1) svéd (11) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szellem (5) személyes (161) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (65) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (3) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (8) szürrealizmus (2) társadalomkritika (5) társadalomtörténet (1) tasmina perry (2) tél (6) tematikus (6) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (148) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (18) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (4) történelmi (22) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (14) újság (1) újságíró (1) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (13) utazás (5) útmutató (1) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (1) vallás (7) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (4) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (24) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (19) világháború (20) virginia woolf (18) vlog (1) vörös pöttyös könyvek (9) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (1) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (11) YA sorozat (13) zene (8) zsidó (4)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (189) amerikai dél (32) amszterdam (1) anglia (1) angol (172) argentin (1) ausztrál (4) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (14) cseh (6) dán (2) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (1) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (7) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (11) magyar (157) mexikó (2) német (11) new england (4) new york (20) norvég (4) olasz (18) orosz (13) osztrák (1) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (26) spanyol (7) svájci (1) svéd (11) török (4) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint