On Sai - Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

Januárban olvastam erről a könyvről Pupillánál, hasonlóan álltam addig én is a könyvhöz, mint ő de a bejegyzése meggyőzött, hogy ez nekem is tetszene... Igaza lett, új kedvencet avattam! :)

A távoli jövőben játszódik a történet, nem tudni mikor, de az űrutazás már nagyon fejlett, naprendszerek között utaznak a hőseink, az emberek több különféle bolygón élnek. Hét nemesi ház és a császár tartja a kezében a hatalmat, az ellenségeik a Demokrata Párt és az anarchisták, akik egy veszélyes vírussal öldösik az elfoglalt űrhajók legénységét.

Főhősünk Genius Calderon, aki éppen elveszítette a feleségét, ezért a férfi már többször próbál végezni magával, ám minden kísérlete meghiúsul. Végül néhány ember befolyására egy űrhajón köt ki, ahol megkapja a kapitányi posztot - szinte nulla tapasztalattal.
"– Jó, hogy jössz! Kapitányválogatás van ma az Admiralitáson. Meg kellene nézned. Calderon erősebben szorította a torkát. Szerette volna, ha a másik megüti, vagy bármi olyat tesz, amiért laposra verheti. Ám a sógora nem véletlenül tartott indulatkezelő-terápiákat, meg sem moccant. – Hogy mersz kémkedni utánam?! – Megígértem Marának, hogy szemmel tartalak. Várható volt, hogy szétesik az a nárcisztikus személyiséged – felelte a pszichológus."
Calderon egy rejtőzködő nemes, részletekben ismerjük meg a múltját, az új nemesi világ szokásait (ami nagyon hasonlít az újkorihoz: egy nemes nem dolgozik, a legfontosabb a hatalom és a házak becsületének megóvása, bálok és intrikák színesítik a napjaikat). Calderon persze nem egyszerű eset: titokban elvégzi a kadétiskolát, hogy űrhajókon szolgálhasson; feleségül vesz egy "közrendűt" és szakít a családjával... 

A Wellston kapitányaként próbál pénzt szerezni kapcsolatai révén; közben rájön, hogy valami nagyobb dologba keveredett bele. A hajón nem könnyíti meg a helyzetét a másodpilóta féltékenysége, és a legénység ellenszenve; de latba veti képességét, és kedve szerint manipulálja az embereket.

Romantikus szál is helyet kapott a történetben - a hajó egyik kadétja kiemelkedik a többi közül szépségével, talpraesettségével: Taina Tives is magasabb körökből származik és a hagyományok elől menekül az űrhajón való szolgálatba. Nagyapja férjhez akarja adni, a lány az időt húzza, és próbálja összeegyeztetni a család elvárásait és a saját vágyait.

A legjobban Calderon és Taina csipkelődését, "játszmáit" élveztem - hasonlóan erős, manipulatív személyiségek, okosan játszottak egymással és a környezetükkel is, hogy elérjék a céljaikat.
"A reggeli pengeváltást számos másik követte. Míg a körülöttük lévők azt hitték, mindjárt vér folyik, addig ők ketten élvezték a helyzetet. Tives másféle módon űzte a Játékot, hiszen a gyökereik is mások volt, de a lényeg ugyanaz maradt. Mesterien bánt a virágnyelvvel, olyan oldalvágásokat tett, hogy Calderon a fejét kapkodta, miközben a lány könnyedén fenntartotta a „védtelen kadét, akin hatalmaskodnak” látszatát. "
"– Többre becsülöm magukat annál, hogy manipuláljam. Tives meghökkent. – Maga gyűlöli a képességeit? De hát miért? – Mert ez nem képesség, hanem szenvedély – felelte őszintén Calderon. – Nem érzi becstelenségnek, hogy kijátszotta a nagyapját? Mert ez történt, nemde? – Nem érzem. Volt egy ősanyám, Sechino Hirozi, de a család csak Sezi úrnőnek hívta. Szerinte a szenvedély az élet zamata, csak tudni kell jóra használni, olyan hivatást választani, amelyben kiélhetjük. "
Nagyon izgalmas a történet (két nap alatt kiolvastam), tele van érdekes szokásokkal, hatalmi harcokkal, játszmákkal és összeesküvéssel. A stílusa gördülékeny, jól megfogalmazott, látszik, hogy nem tapasztalatlan író munkája. Van benne humor, akció, idegen kultúrák találkozása és egy igen vonzó főhős :D - egyszerűen lenyűgözött a könyv! Külön tetszett a japán kultúra belecsempészése, és kardforgatás már-már fantasy jellege :)
Alig tudtam letenni, és már nagyon várom, hogy olvashassam a második részt. (Kezdem megszeretni a scifit :D) Sok lehetőséget tartogat még a sorozat, remélem jön majd a harmadik rész is nemsokára!
"„Kinek érnék ennyit?” Visszhangzott benne a mondat. A lány el fog tűnni a szeme elől, feláldozza magát ostoba családi célokért. És igen, ő is, idővel neki is egy nemeslányt kell oltárhoz vinnie. Lehetetlen a két kultúrát egyeztetni, lehetetlen lenne egy ilyen házasság. Taina közrendű, ő pedig a teljes Ferrero hatalommal a háta mögött sem lesz szamuráj. Lehetetlen. Calderon megérezte, ahogy felszikrázik benne a Játék. Egy olyan játszma, amely nagyobb az anarchisták kérdésénél, nagyobb a császári kegy megszerzésénél, sőt apja bármely harcánál. Két kultúrát kell legyőznie. Letette a kardot, és beállt a hideg vizes zuhany alá. "
5/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Sorozat: Calderon 1.
Oldalszám: 288
Ár: 2500 Ft
Borító: 4/5

Nem tudtam semmit Varga Beátáról, akinek On Sai néven már három könyve megjelent a Könyvmolyképzőnél (ez és a folytatása, Calderon, avagy a felségáruláshoz bricsesz dukál és egy önálló történet, Scar címen), és a Galaktika magazinban is olvashattuk a novelláit. Itt egy interjú vele a media-addicton ;)  On Sai blogja novellákkal és részletekkel a könyveiből.

Fülszöveg:
"Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni. Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni? Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a Játékot, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre. Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?"

3 megjegyzés:

  1. Mindenfélét hallok már erről a könyvről, és sosem mertem beszerezni - viszont ezek a Star Trek képek... meggyőztek!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vágj bele! :)))Tényleg jóóó, vicces, érdekes, szexi :D

      Törlés
    2. Okés, ha bent lesz a könyvtárban, kiveszem ;)

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.