M.C.Beaton - Agatha Raisin és az elkóborolt túrázó

Az előző kötetben Agatha botor módon elvállalta, hogy visszatér fél évre Londonba, ahhoz a pr céghez, akik felvásárolták az övét. A munka világa már nem tetszik neki, alig várja, hogy visszatérjen a kis faluba, a barátai közé.
Eddig minden kötetben valamilyen új hobbiba kezdett bele Agatha, a címből sejthető, hogy ebben a részben a gyalogtúra lesz az.

A történet két szálon fut, Agatháén kívül a Dembley Túraegyesület tagjait ismerjük meg. A kis csapat akaratos vezetője egy Jessica nevű nő, aki imád zsarnokoskodni, és mindig talál magának elég behódoló személyiséget, akiken ezt megteheti. Még a gyalogtúrázást is agresszívan csinálja, a földbirtokosokkal harcol, hogy a csapat használhassa a szolgalmi útjaikat, még ha ez a szántóföldön keresztül vezet is.
[Szolgalmi út: "Ha a telkem megközelítése csak valakinek a telkén keresztül lehetséges, akkor szolgalmi jogom van az ő telkén, keresztülmehetek rajta a sajátom megközelítése érdekében. Ha erre a célra netán még egy állandó út is ki van alakítva, ami szintén nem az enyém, nos, az a szolgalmi út."forrás]
forrás
"Ezek a régi szolgalmi utak eredetileg, a középkorig visszanyúlva az iskolába, a templomba vagy a munkába vezető ösvények voltak, és nem arra szolgáltak, hogy városiak nehéz bakancsban masírozzanak rajtuk."
"Volt egy régi szolgalmi út, ami egy baronet, Sir Charles Fraith birtokán vezetett át. Jessica maga mérte fel a terepet. Az utat teljesen bevetették! Jessica saját kezűleg írt Sir Charlesnak, és közölte, hogy két hét múlva szombaton átmasíroznak a földjén, és ez ellen semmit sem tehet."
Agatha távollétében Carsleyban nem sok újdonság történt, nem volt gyilkosság, de Mr. Lacey túraegyesületet szervezett. Persze Agatha kap az alkalmon, hogy újra közel kerüljön a férfihoz, és mellesleg leadjon pár kilót, amit az üzleti ebédek, vacsorák alkalmával szedett fel.
forrás
Nemsokára azonban gyilkosság történik, Jessicát megölik, amikor épp Sir Charles repceföldjén trappol keresztül. Agatha is elég hamar belekerül a nyomozásba, Mrs. Mason kéri fel, akinek az unokahúga az egyik túrázó. Végül Agatha és Lacey házaspárnak kiadva magukat nyomoznak. Sok titokra fény derül, a túrázók közti kapcsolatok is elég bonyolultak...

James-Agatha páros kapcsolatában is történik előrelépés - végre! A könyv végén elég hirtelen jön James ajánlata, de a romantikus énem nagyon örült neki, és drukkol Agathának! :) Jókat mosolyogtam, hogy mennyire különbözőek, pl.:
"Agatha arra a következtetésre jutott, hogy kár James után kapaszkodnia, és a nap hátralevő részében meg este olyan csöndes és lesújtott volt, hogy James hihetetlenül élvezte a társaságát. És aznap éjjel még arra sem vette a fáradságot, hogy székkel támassza ki a hálószobakilincset."
A gyilkos személyét most sem tudtam kitalálni, bár az egyik szereplőre nagyon gyanakodtam, de nagy meglepetéssel és viszolygással fogadtam az igazi tettest.
Újabb szórakoztató A.R. kaland, nincs felesleges mellékszál, tetszett a több nézőpontú elbeszélés...
jöhet a következő :) (Azzal teljesítem is a molyos kihívást is.)

4/5

Kiadó: Ulpius
Kiadás éve: 2012
Eredeti cím: Agatha Raisin and the walkers of Dembley
Sorozat: Agatha Raisin 4.
Oldalszám: 252
Ár: 3500 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Rövid távollét után Agatha Raisin visszatér Carselyba, hőn szeretett cotswoldi falvába, és persze jóképű szomszédjához, James Lacey-hez. Igaz, James nem repes az örömtől, hogy viszontláthatja, de Agatha figyelmét hamarosan leköti egy szenzációs gyilkosság. Az áldozat, akire egy mezőn találnak rá, egy Jessica Tartinck nevű fiatal túrázó, aki azzal tört borsot a helyi földbirtokosok orra alá, hogy ragaszkodott a rég feledésbe merült szolgalmi utak használati jogához. Agatha lelkében ismét feltámad a szerelem lehetőségébe vetett remény, amikor bevonja a nyomozásba a vonakodó Jamest. Bőven akad követnivaló szál, mivel a földbirtokosokon kívül Jessica túrázó társai is mind elkövethették a gyilkosságot."

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.