2012. november 25., vasárnap

Scott Westerfeld - Leviatán


Az író neve ismerős lehet a Könyvmolyképzőnél megjelent Csúfok trilógiából, ami szintén ifjúsági regény, mint ez a könyv is.
Erre a könyvre azért figyeltem fel először, mert megszerettem a steampunk regényeket (lásd - Mechanikus London, Soulless, A szivarhajó utolsó útja) és az egyik kedvenc történelmi időszakomban játszódik - 1914-ben, az I. világháború kirobbanása idején. A regényben egy alternatív történelem jelenik meg, de a valósághoz hasonlóan Ferenc Ferdinánd halála a háború kirobbanásának ürügye.

Két főszereplőnk egy fiú és egy lány, mindketten 15 évesek, de teljesen különböző világból érkeztek.
Sándor, Ferenc Ferdinánd fia hercegként nevelkedett, igaz a családi viszály miatt nem számíthat a trónra. Az Osztrák-Magyar Monarchiában él, ami a barkács országok közé tartozik, vagyis a gépi technológiát részesítik előnyben - különféle harci gépet, és járművet fejlesztettek ki.
Egy ilyen harci lépegetővel ismerkedik meg Sándor, amikor éjszaka két ismerős ébreszti...Később mondják el neki, hogy a szüleit megölték, és neki menekülnie kell néhány hűséges emberével.

Deryn Sharp Britanniában él, ez a darvinista országok központja. Darwin rájött, hogyan lehet az élőlények "életfonalaiba" belepiszkálni és keresztezni egymással őket. Vagyis a géneket és génmanipulációt sikerült felfedeznie; különféle élőlényeket kereszteznek, amikkel kiváltják a gépeket a szállításban, a repülésben. A regény címadója a Leviatán is egy ilyen lény, ami léghajóként funkcionál. Valójában egy bálna, amiben több élőlény él szimbiózisban; ezek hidrogént termelve képessé teszik, hogy repüljön.

"Egy óriási légbestia bukkant elő a szürke fellegekből, fény visszaverő, ezüstös háta csillogott a napfényben. Gigászi volt – nagyobb, mint a Szent Pál-székesegyház, hosszabb, mint az óceánjáró Orion csatahajó, amelyet előző héten a Temzén látott. A csillogó henger zeppelinre hajazott, de oldalán csillók mozgása pulzált és körülötte szimbióta denevérek és madarak rajzottak… A légbestia közelebb repült és Deryn már ki tudta venni a fajzat hasa alá függesztett gondolát. A parancsnoki híd ablakai alatt lassan élesebbé váltak a harminc centis betűk…Leviatán… A Leviatán testét egy bálna életfonalaiból alkották meg, de terveibe több száz másik fajt is beleszőttek, megszámlálhatatlan teremtmény kapcsolódott össze benne, akár egy stopperóra fogaskerekei. Koholt madarak rajai nyüzsögtek körülötte – felderítők, harcosok, élelmet gyűjtő ragadozók."

Deryn már gyerekkora óta odavan a repülésért, apja sok mindenre megtanította, ezért fiúnak adva ki magát jelentkezik aeronautának. Már a felvételi első napja olyan kalandosan sikerül, hogy a Leviatánon köt ki...
A szereplők közül őt szerettem meg jobban, lány létére remekül beilleszkedik a kadétok közé, bátor, mindig humoros és talpraesett.

A regény két szálon fut, Sándor és Deryn kalandjai váltogatják egymást. Sándor megtanulja kezelni a lépegetőt, és egyre többet megtud a politikai helyzetről, megérti miért kell menekülnie. A másik szálon Deryn ismerkedik a Leviatánnal és az aeronauta léttel. A cselekmény fokozatosan bomlik ki; tele van akcióval a regény, de jól követhetőek az események.

Nagyon érdekes a könyvben megjelenő két technológia - a darvinisták tetszettek nekem jobban, mert ehhez hasonlót még nem olvastam, és hozzám közelebb áll ez a fajta 'környezetbarát' módi. A regény utolsó lapjain egy új irány fogalmazódik meg, ami remélem visszatér a következő részekben is.

"Deryn összevonta a szemöldökét, és lenézett a Leviatán oldalára. A csillók vadul kavartak, befolyásolva a hajó körüli légáramlatokat, valamiképp hozzáadva az ég áramlatait a motorok nyers erejéhez.
 – Most már valami új vagyunk – monda. – Egy kicsi belőlünk és egy kicsi belőlük."

Magáról a kiadásról is szót kell ejteni, mert elég rendhagyó. Ahogy a lenti videóban is elmeséli a szerző, szerette volna visszahozni a klasszikus regények jellemzőjét - az illusztrációkat. Keith Thompsonnal együttműködve készültek a könyvben található rajzok, amik tökéletesen kiegészítik a regény cselekményét. Segítenek elképzelni ezt a hihetetlen világot, mert az egyes gépek - lények leírása nem elég. :)
Újdonság a kiadótól, hogy kemény kötésben jelentették meg a könyvet, a belső borítóján ezzel a szépséges térképpel. Két negatívumot kell még megemlítenem - nem értem miért ilyen nagy a sortáv és a betűméret, a könyv fele ekkora lehetne normál beállításokkal; másrészt néhány gépelési hiba maradt a könyvben. Ezektől függetlenül igényes kiadásról van szó, a fordítás is nagyon tetszett - Deryl beszólásai nagyon ízesre sikerültek :)

Európa - darvinisták, barkácsok, semleges országok
A térkép látható a magyar kiadás belső oldalán is,
nagyon mutatós :) (forrás)
Összességében nagyon tetszett ez a könyv - ifjúsági regény, de megállta a helyét nálam :). Részletgazdag a cselekmény, de szép fokozatosan bomlik ki, nem zúdít a nyakunkba mindent, nem sieti el a titkok leleplezését sem. A szereplők szerethetők, talpraesettek; a megálmodott világ is izgalmas. Már nagyon várom a következő könyvet, amiben tovább bonyolódhat a szereplők sorsa.

5/5

A sorozat következő része (Behemót) 2013. tavaszán fog megjelenni!
(Érdekes a könyvek címválasztása - leviatán, behemót, góliát mind a Bibliában fordulnak elő először. A behemótról azt hittem magyar szó, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem - héber eredetű. ;) )

Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2012
Sorozat: Leviathan-trilógia 1.
Eredeti cím: Leviathan
Oldalszám: 540
Ár: 3990 Ft
Borító: 5/5
Eredeti borító: 3/5 (túl zsúfolt szerintem)

Hasznos linkek:
Fülszöveg
"Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik. Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra. Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől. Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a brit légierőnél. Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek. Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború."
A könyvet köszönöm az Ad Astra Kiadónak!

Videóüzenet az írótól (feliratos, csak nekünk magyaroknak a kiadó jóvoltából!)


A könyv előzetese (nagyon tetszik, ahogy megelevenednek az illusztrációk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

na ehhez szólj hozzá ;)

Összes címke

1001 könyv listás (19) 12daybloggerchallenge (12) 17. század (1) 18 karika (7) 18. század (7) 19. század (28) 2 pontos (7) 20. század (143) 21. század (101) 2pontos (1) 3pontos (63) 4pontos (296) 5pontos (335) 9/11 (2) a love story trilógia (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (11) agatha raisin (23) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) almási kitti (1) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (5) amerikai (190) amerikai dél (33) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (1) angol (173) angolul (21) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (5) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (19) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (1) booktag (8) boris vian (5) borító (3) boszorkány (12) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (14) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) chicklit (34) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (1) coco chanel (1) cormoran strike (3) cozy mystery (23) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (3) dan brown (6) darren shan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (7) disztópia (17) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (1) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (2) egy sötétebb mágia (1) egyetem (2) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (1) életmód (12) életrajz (14) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (1) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (2) európa kiadó (1) évösszegzés (3) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (46) fekete istván (1) feminizmus (10) festészet (2) film (98) finn (9) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (75) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (2) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (2) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) gondolatok (6) goodreads (1) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (5) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) harper lee (1) harry potter (15) havi tervek (26) havi zárás (63) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (2) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (28) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (2) ifjúsági (27) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (8) indiai (1) interjú (3) interjúk (1) internet (3) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (1) iskola (3) ismeretterjesztő (19) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (16) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (7) jay asher (2) jeanette winterson (2) jim kay (4) joanne harris (17) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (1) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (2) karácsony (25) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (3) kedvenc (25) képregény (6) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kísértet (1) kisregény (8) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbia (1) konmari (3) kortárs (65) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (10) könyvekről röviden (5) könyvesfilmes (3) könyvfesztivál (6) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (2) körbeposzt (41) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (1) kreatív (12) krimi (83) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (6) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (22) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (5) logan mcrea (1) london (12) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (19) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (160) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (13) mercy fall farkasai (3) mese (13) mese felnőtteknek (8) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (4) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (3) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (12) new adult (5) new england (4) new york (21) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (3) norvég (4) novellák (38) női sors (12) női sorsok (14) nyár (9) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (18) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (1) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (12) önsegítő (7) ősz (2) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (2) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (20) pszicho-thriller (3) pszichoanalízis (1) pszichológia (8) rabszolgaság (2) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (1) regényes életrajz (3) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (3) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (42) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (24) scolar (4) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (2) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (1) skót (26) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (17) spanyol (7) steampunk (7) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) susanna clark (1) svájci (1) svéd (11) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szellem (5) személyes (161) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (66) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (3) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (8) szürrealizmus (2) társadalomkritika (5) társadalomtörténet (1) tasmina perry (2) tél (6) tematikus (6) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (151) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (20) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (4) történelmi (22) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (14) újság (1) újságíró (1) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (13) utazás (5) útmutató (1) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (1) vallás (7) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (5) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (24) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (19) világháború (20) virginia woolf (18) vlog (1) vörös pöttyös könyvek (9) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (1) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (11) YA sorozat (13) zene (8) zsidó (4)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (190) amerikai dél (33) amszterdam (1) anglia (1) angol (173) argentin (1) ausztrál (5) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (14) cseh (6) dán (3) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (1) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (7) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (12) magyar (160) mexikó (2) német (12) new england (4) new york (21) norvég (4) olasz (18) orosz (13) osztrák (1) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (26) spanyol (7) svájci (1) svéd (11) török (4) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2 pontos (7) 3pontos (63) 4pontos (296) 5pontos (335) kedvenc (25)