Barangolás - A Júlia utcában

Emléktábla a Júlia u-i ház falán
A Barangolás rovat első bejegyzésében egy valós helyszínt mutatok be - a budapesti Júlia utcát (Buda, II. kerület, Pasarét) Szabó Magda budapesti lakhelye 1960 és 2003 között a Júlia utca 3. volt. Itt élt férjével, és ez Az ajtó című regényének is a színhelye. 'Emerenc' a 7. szám alatt lakott. A nemrég mozikba került filmet nem az eredeti helyszínen forgatták, hanem a közelben lévő Lotz Károly utcában.

Az Örömhozó, bánatrontó c. könyvecske is itt játszódik -
"1960-ban új lakásba költözött, a Vérmezőről a Júlia utcába. Szomszédok lettek Schrott Tiborral és feleségével, Schimpl Mária Magdolnával. Nekik is volt cicájuk, Piszekandúr, ők is állatbarátok voltak. Az új lakásban eltöltött első perctől kezdve mély barátság szövődött a két házaspár között. Schrott Tibor egy „hidat” épített a két erkély közé, amely igazából egy palló volt. A cicák át tudtak járni a két lakás között. Szabó Magdának és Szobotka Tibornak munkája révén sokat kellett utaznia, így megoldódott a „híd” révén, hogy cicájuk át tudott menni a Schrott házaspárhoz, ahol ellátták, és ez így történt fordítva is." forrás
Júlia u. 3 és 7. (katt rá a nagyobb méretért)


A terveim között szerepel eljutni ide és élőben megnézni.
Egy cikkben (Könyvjelző - 2012. márc.,18.p) olvastam, hogy még a holland királyi pár is megnézte az utcát, amikor Pesten jártak, mivel ez volt az egyik kedvenc könyvük!
A forgatás helyszíne forrás
Hasznos infó: az 5-ös busszal juthatunk el a Júlia utcába.

Ebben a házban lakott Szabó Magda - a képet lacavica készítette - a Panoramioban találtam


Valaki volt már ott, vagy kedve támadt megnézni? 

1 megjegyzés:

  1. Régóta készültem a Júlia utcába, ma délelőtt nagy csalódás volt a ház, nem tudtam, hogy a film helyszíne nem ez az utca, nem ez a ház. A filmélmény vonzott oda, csalódottan jöttem haza. A könyv változatlanul maradandó élményem.

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.