Philip Pullman - A ​titokzatos kés

Az arany iránytű/ Északi fény c. könyv folytatása)

Az első kötet ott ért véget, hogy Lord Asriel megnyitotta a kaput a többi világ felé, és Lyra is utánament.
Először is megismerkedünk Will-el, egy angol fiúval, akinek az anyja kicsit bolond, ezért szegény Willnek kell vigyáznia rá. Egy felnőtt feladát veszi magára, már a könyv elején kitűnik, hogy talpraesett bátor fiúról van szó.
Megtudjuk, hogy őket folyton zaklatják, valamilyen furcsa emberek, és Will rájön, hogy biztosan azokat a leveket keresik, amiket a rég eltűnt apja írt az anyjának. Will miután biztonságba helyezte az anyját egy ismerősnél, hazamegy, hogy magához vegye a leveleket, de miközben elmenekül otthonról, véletlenül az egyik idegen halálát okozza, aki meg akarja szerezni tőle a leveleket. Ezután megszökik, és véletlenül ráakad egy átjáróra egy másik világba. Itt találkozik Lyrával, összebarátkoznak, Will megmutatja Lyrának az ő világát, a lány pedig megpróbál egy olyan tudóst keríteni, aki tud a Porról. De Lyra rájön, hogy az elsődleges feladata az, hogy Willnek segítsen megtalálni a rég eltűnt apját. Közben Lyra világában is zajlik az élet, a boszorkányok összegyűltek, hogy megvitassák mi a teendő, ugyanis nagy háború készül, és az egésznek a hátterében Lord Asriel áll.
Lee Scorsby pedig elhatározza, hogy megkeresi dr. Grummant (akiről az 1. könyvben azt állította Lord Asriel, hogy halott).

Végig nagyon izgalmas a könyv, megismerünk új világokat és többet megtudunk Lord Asriel terveiről. (Ami egy nagy háború indítása a "Fensőbbség" (Isten?) ellen, de ehhez szüksége van a titokzatos Æshættr-re. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy most ki áll a jó oldalon: Asriel, aki (ahogy Grumann mondta) meg akarja szabadítani az embereket a zsarnoki "Fensőbbségtől", vagy pedig akik nem ezt akarják.

Lyra továbbira is bátor kislány, de már változik - pl. sokkal jobban odafigyel másokra (főleg Willre), Will is egyre bátrabb, bár vannak részek, ahol elege van az egészből, és csak arra vágyik, hogy az anyja normális legyen és apjával együtt ők vigyázzanak rá.
Sajnos a könyv végén el kell búcsúznunk egy régi baráttól - én azt hittem az utolsó pillanatban megmenekül :(

A vége is nagyon izgalmas, egy nagyon érdekes ponton szakad félbe, már várom, hogy olvashassam a következőt :D

5/5

2 megjegyzés:

  1. Én is nagyon sajnáltam azt a bizonyos "régi barátot",meg másokat is.
    Hogy mik ki nem derültek ebben a részben, egyszerűen elképesztő, én álmomban sem gondoltam volna rá, hogy ilyen fordulatot vesz a történet! Titkon reménykedtem benne, hogy ez a Mrs. Coulter majd csak megjavul - a lánya kedvéért - erre még gonoszabb lett! (Na szép)
    Néha bizony jól jönne, ha az ember birtokában lenne egy ilyen kés...hümm :D
    Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat A borostyán látcső c. rész, bár már nem kell sokat várnom, mert hamarosan hozzájutok :D

    VálaszTörlés
  2. Már én is kíváncsi vagyok a befejező részre, de egyelőre nincs időm elolvasni - annyi új olvasatlan könyvem van, most igyekszem pótolni a lemaradásom. :)

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.