Joanne Harris - Csokoládé


2009-ben olvastam először ezt a könyvet, október végén írtam is róla itt a blogban, de most újraolvastam a könyvet és úgy gondoltam megérdemel egy normális bejegyzést :)

A történet főszereplője Vianne Rocher, aki kislányával Anoukkal érkezik az álmos francia faluba, Lansquenet-be. Vianne egész életében utazgatott, már anyjával bejárták a fél világot, és most Anoukkal is ugyanígy vándorolnak kettesben. Ám lassan elege lesz bizonytalanságból, újabb próbát tesz, hogy megállapodjanak. Csokoládéboltot nyit, ám nehéz dolga van épp a böjti időszakban érkezik meg, nem jár templomba sem, emiatt is a falu papja, Reynauld az ellenségének tekinti. Vianne nem ijed meg tőle és szép lassan összebarátkozik a falubeliekkel, néhány barátra is szert tesz. Például az öreg Guillaume-ra, akinek egyetlen társa a beteg kutyája; vagy Armande a bolondos vénasszony, aki tele van lázadással és imádja megbotránkoztatni a szentfazék lányát és a 'bibliakörét'.

"Amióta maga itt van, megfordult a szél. Most is érzem, mint ahogy érzi mindenki. Minden mozgásba lendült…Mind változóban vagyunk. Gyorsul a mozgásunk. Mint amikor felhúznak egy régi órát, amely évekig ugyanazt az időd mutatja."

Vianne nem hétköznapi nő, a mágia jelen van az életében: apró babonái vannak, és képes belelátni az emberekbe, tud kártyát vetni, csokoládéból jósolni, ám mindezt igyekszik elfojtani, hogy beilleszkedjen a többi ember köré.

"A márciusi szél, mondogatta anyám, rossz szél. De hiába: akkor is szívderítő; a fák nedve kering benne, ózontól és a távoli tenger sós párájától illatos. Jó hónap a március; február már kiviharzik a hátsó ajtón, a tavasz az ajtók előtt várakozik. A március kedvez a változásoknak."

Ez nem egy habos-babos romantikus regény, amire a borítóról, vagy a címből következtethetünk - Joanne Harris legtöbb könyvében a gasztronómia mellett az emberi sorsok sötét oldala is felszínre bukkan. A Csokoládéban is a mágia mellett az elfojtott indulatok, vágyak; változásra szoruló sorsok, és emberi kapcsolatok jelennek meg. Az egyik kedvenc könyvem :)
A Csokoládé már trilógiává bővült: a második rész Csokoládécipő, a harmadik Csokoládés barack címmel jelent meg. (ezekről is nemsokára írok)

"Boldogság. Egyszerű, mint egy csésze csokoládé, vagy tekervényes, mint az emberi szív. Keserű. Édes. Élettől lüktető."

5/5

Kiadó: Ulpius
Kiadás éve: 2009
Eredeti cím: Chocolat
Sorozat: Csokoládé-trilógia 1.
Oldalszám: 310
Ár: 3000
Borító: (filmes) 4/5, kék (5/5), új külföldi (5/5)

Fülszöveg:
"Ismeretlen, titokzatos fiatal nő,Vianne Rocher érkezik a kis faluba, Lansquenet-be, és megnyitja "csokoládézóját" - a tenyérnyi kávézóval kombinált csokoládéboltot. Végre van egy hely, ahol elsuttoghatók a titkok, megszellőztethetők a sérelmek, kipróbálhatók az álmok. Amikor Vianne húsvétra csokoládéfesztivált szervez, a falu egész közösségét megosztja... Ime az első olyan regény, amelyben a csokoládé elfoglalja a maga méltó helyét. A tartalmas, okos és franciásan pajzán könyv valamennyi érzékszervnek irodalmi ünnepet kínál."
Ezt írtam 2009.10.29-én a könyvről:
Csokoládét gondolom elég sokan ismerik mint filmet, ez nekem is az egyik kedvencem, ezért is voltam kíváncsi a könyvre. Csak jól tudok nyilatkozni a könyvről, sokkal jobb mint a film, több benne a titok, Vianne-ról is sokkal többet tudunk meg, olyan dolgokat amik a filmben nem nagyon kerültek elő. Nem lövöm le a poént, mert jobb fokozatosan rájönni, hogy ő és a lánya több mint aminek látszanak ...

3 megjegyzés:

  1. A mozik engem is gyakran idegesítenek második helyen pedig a szinkronok viszik a prímet-néha hajamat tépném tőlük.
    Hú,a Csokoládé-ról pedig egyik ismerősöm éppen a film miatt beszélt le..de ha tényleg érdemes beruházni rá akkor esetleg lecsapok rá..:)
    megintD.

    VálaszTörlés
  2. hát igen a szinkronok (én pl.: a twilightot nem voltam még képes végignézni magyar szinkronnal :D )
    A Csokoládé: sztem az a jó benne (mármint a könyvben), hogy vannak kis titkok amik fokozatosan derülnek ki, meg a vége tetszett nekem a pap bukása - ő volt a legutálatosabb karakter :D

    VálaszTörlés
  3. Mitagadás valóban vannak érdekes szinkronok. :))

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.